+36 30 445 8782

CSOK

Irodánk ügyfelei részletes és aktualizált információs anyagunkban tájékozódhatnak a CSOK legújabb változásaival, könnyítéseivel is kiegészítve. Nézzük címszavakban, mely eseteket érintik ezek a kiegészítések:

::: A Falusi CSOK legfrissebb tájékoztatója :::

>> A program 2019. július 1-jével indul, és egyelőre három évig, 2022. június 31-ig lesz elérhető. Ugyanakkor a kormány monitorozni fogja, milyen hatása van a falusi csok támogatási rendszerének a kistelepüléseken. Ha 2022-ben továbbra is van igény a programra, a kormány  dönthet a folytatás mellett, illetve az érintett települések listáját is felülvizsgálhatják, akár bővíthetik is. 

>> A falusi csok rendszerében a kedvezményezett kistelepüléseken használt lakás és ház vásárlására, illetve a megvásárolt ingatlan felújítására, korszerűsítésére és kibővítésére egy gyermek megléte vagy vállalása esetén 600 ezer forint, kettő gyermek eseten 2 millió 600 ezer forint, három vagy több gyermek esetén pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a fiatal párok.

>> Megelőzendő, hogy az intézkedés rendkívüli módon felhajtsa a falusi ingatlanok árait, a kormány azt a döntést hozta, hogy a támogatási összegek maximum fele költhető vásárlásra, a fennmaradó rész pedig  korszerűsítésre, felújításra fordítható. A három vagy több gyereket vállaló családok esetében, amennyiben a megvásárolt ingatlan ára nem éri el az 5 millió forintot, akkor a fennmaradó összeg a 10 millió forintos keretig teljes mértékben felhasználható lesz felújításra, bővítésre.

>> Azok a családok, akik korábban már - akár a csok lehetőségeit kihasználva - megvásárolták ingatlanjukat, korszerűsítésre és bővítésre, szintén vissza nem térítendő támogatásként, megkaphatják a falusi csok támogatási összegeinek felét: egy gyermek esetén 300 ezer forintot, kettő esetén 1 millió 300 ezer forintot, három vagy több gyermek esetén pedig 5 millió forintot.

>> Ha mégsem lenne elegendő egy család számára a vissza nem térítendő támogatás, akkor lehetőség lesz állami kamattámogatású hitel felvételére. Használt lakás vagy ház vásárlására és felújítására két gyermek esetén 10 millió forintos, három vagy több gyermek esetén 15 millió forintos kamattámogatott hitellehetőség áll majd rendelkezésre, míg meglévő ingatlan felújítása esetén, ezen összegek fele, azaz két gyermeknél 5 millió, három vagy több gyermeknél pedig 7,5 millió forint. 

>> A falusi csok támogatását kiterjesztik az egész ország területén a külterületi lakóingatlanokra, vagyis a tanyákra is.

>> A visszaéléseket megelőzendő, a kormány bizonyos kritériumokat is beépített a rendszerbe, így a támogatás igényléséhez erkölcsi bizonyítvánnyal igazolt büntetlen előélet és két év társadalombiztosítási jogviszony szükséges. Ezen túl a programban saját vállalkozás vagy közeli hozzátartozó tulajdonában lévő lakóingatlan megvásárlására nem lesz lehetőség, a támogatás felhasználását pedig részben a települési jegyző, részben a járási hivatalok hatáskörének szélesítésével szigorúan ellenőrzik majd.

****

::: 2019. július 1-től már használt lakás vásárlására is igényelhető a CSOK mellé felvehető kamattámogatott kölcsön, amely két gyermek esetén 10 millió, három gyermek esetén 15 millió forint :::

>> Fontos változás, hogy már nemcsak az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamaiban, hanem a bárhol külföldön szerzett társadalombiztosítási jogviszonyt is figyelembe veszik a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) igénylésekor, ha magyar állampolgárok igénylik a támogatást. Ugyanígy alap lehet bármely külföldön szerzett jogviszony a babaváró támogatás kérésekor is.

>> További változás, hogy míg korábban egy régi háznak az alapjait is el kellett bontani ahhoz, hogy új háznak minősüljön egy ingatlan, júliustól már a régi ház alapjára épülő új ingatlan esetén is az új lakásokra járó CSOK összegét lehet felvenni, amennyiben az alapok statikailag rendben vannak.

>> Július elsejétől jelentősen bővül az otthonteremtési program, ugyanis már használt lakásokra is felvehető lesz a kedvezményes, garantáltan legfeljebb 3 százalékos kamatozású hitel, és a használt ingatlanok vásárlására vonatkozóan eltörlik a 35 millió forintos értékhatárt, amely korábban a CSOK felvételének feltétele volt.

>> Jelenleg a két gyereket nevelő vagy vállaló családok 10, a három és több gyermeket vállaló vagy nevelő családok 15 millió forint kamattámogatott kölcsönt vehetnek igénybe új lakás vagy ház vásárlására vagy építésére. A jövőben a két- és többgyermekes vagy ennyi gyereket előre vállaló családok ugyanezt az összeget használt lakás vagy ház vásárlására is felhasználhatják.

>> Az ingatlanfedezetű jelzáloghitelek mérséklésével kapcsolatban: júliustól már a második gyerek születésekor elengednek egymillió forintot, a harmadik gyerek születésekor pedig négymillió forintot.

>> Példákkal szemléltetve a még gyerekvállalás előtt álló fiatal házasok támogatását: ha egy házaspár új ingatlant vásárol és három gyereket tervez, akkor akár 25 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz is juthat a 10 millió forintos babaváró támogatás és a 10 millió forintos CSOK igénylésével, valamint a 15 millió forintos kamattámogatott lakáshitelből elengedett ötmillió forint kedvezménnyel. Ehhez még társulhat ötmillió forintos áfa-visszatérítés is, ha a család maga építkezik.

>> Mindezeken felül a CSOK-hitel előtörleszthető, egyszülős családok is élhetnek az otthonteremtési támogatásokkal, a kamattámogatott hitelek esetén a maximálisnál kisebb, illetve nagyobb összeget is fel lehet venni, utóbbi esetében azonban a kamattámogatott összeghatár feletti részt már piaci kamattal kell törleszteni, és a kamattámogatott hitel önmagában nem kérhető, csak a CSOK-kal együtt.

****

::: Egyszerűsödnek a CSOK szabályai, illetve igénylésének feltételei 2018. február 15-től :::

>> Bevezetik az úgynevezett "nyilatkozati elvet", az igénylőknek nem kell majd minden igazolást, dokumentumot papíron benyújtaniuk, hanem elég lesz büntetőjogi felelősségük tudatában nyilatkozniuk. 
>> Lecsökken a banki ügyintézési határidő is, a bankoknak 30 napon belül kell dönteniük a lakásvásárlási ügyekben, az építkezéseknél pedig 60 napon belül. 
>> Míg eddig az adásvételi szerződés megkötését követő 120 napon belül nyújthattak be a CSOK iránti igényt, ezt február közepétől már 180 napig tehetik meg.
>> Változás az is, hogy már a folyamatban lévő lakásbővítésekre is érvényesíthető a CSOK, és a teljes bekerülési költséget lehet a támogatásból fedezni.
>> A külföldről hazaköltöző családoknak eddig a 10 millió forintos CSOK igényléséhez 180 napos magyarországi társadalombiztosítási jogviszony igazolása volt szükséges. Február 15-től erre már nem lesz szükségük, csak azt kell vállalniuk, hogy 180 napon belül tb-jogviszonyt létesítenek.
>> Az új szabályozás szerint az 5 millió forintos áfa-visszatérítés lehetőségét a nyugdíjasokra is kiterjesztik.

66 ezer család kapta már meg a családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK), több mint 170 milliárd forint értékben. A február közepén életbe lépő szabályok a mostaninál egyszerűbbé teszik az igénylést.

Forduljon hozzánk – Ne feledje: az Iroda Önért.

HASZNÁLT INGATLANRA IGÉNYELHETŐ CSOK

A módosító kormányrendelet használt lakás vásárlására vagy meglévő lakás bővítésére vonatkozóan is egyértelműen fogalmaz. Bővítésre csak akkor vehető igénybe, ha az még nem kezdődött meg a támogatás igénylésekor.

A CSOK-ot igényelhetik egyedülállók, élettársak és fiatal házasok. Az igénylés feltétele a negyven év alatti életkor, házastársak esetén pedig az, hogy az egyik fél legyen legalább fiatalabb negyvennél. A kedvezmény gyermekszám alapján jár, ez lehet a közös, előző kapcsolatból született saját, de közösen nevelt, vagy örökbefogadott gyermek is, amennyiben ezek a gyermekek az igénylővel közös háztartásban élnek, és nem töltötték be a 20. életévüket.

A kedvezmény összege a következő:

  • egy gyermek esetén 600 ezer forint,
  • két gyermek esetén 1 millió 430 ezer forint,
  • három vagy több gyermek esetén pedig 2 millió 200 ezer forint
  • négy vagy több gyermek estén pedig 2 millió 750 ezer forint.

Mire költhető a CSOK a használt ingatlanok esetében?

Mivel jelenleg a használt ingatlanokra vonatkozó szabályokról beszélünk, fontos tudni, hogy legfeljebb 35 millió forintos vételár esetén kérhető a támogatás. A felújításnál pedig az az egyik lényegi pont, hogy csak új lakórész létrehozásával, és a lakáskörülmények javításával együtt támogatható a bővítés. Meglévő épületrész felújítására, állagjavítására nem kaphatunk pénzt.

A használt ingatlanokra kapható CSOK-ról szóló rendelet egy gyermek esetén 40, két gyermek esetén 50, három gyermeknél 60, négy vagy több gyermek esetén pedig 70 négyzetméterben határozza meg a legkisebb támogatható alapterületet. Nem mindegy, milyen állapotú az ingatlan, ezért a támogatást elbíráló hitelintézet helyszíni szemlét végezhet, hogy megállapítsa: megfelel-e a családi létszámnak és az elvárt lakáskörülményeknek. Az igénylőnek a megvásárolt ingatlanban tulajdont kell szereznie, ha párról van szó, akkor mindkettejüknek, azonban más személy nem lehet tulajdonos.

Ki igényelheti?

Azon túl, hogy gyermekeseknek szánja az állam a támogatást, van jó néhány kizáró tényező: előírás a büntetlen előélet, amelyet erkölcsi bizonyítvánnyal kell igazolni. Fontos az is, hogy az igénylőknek – házastársak esetén legalább az egyiküknek – társadalombiztosítási jogviszonnyal kell rendelkezniük két évre visszamenőleg, ill. nem lehet az adóhatóságnál nyilvántartott köztartozásuk, és nem lehetnek közfoglalkoztatottak.

Kizáró ok lehet az is, ha valaki az igénylést megelőző öt évben már vett igénybe lakáscélú állami támogatást, vagy támogatott hitelt, és annak szabályait megsértette, ami miatt vissza kellett fizetnie a támogatást.

Ismert tény már, hogy a még meg nem született gyermekek száma alapján is igényelhető a kedvezményes támogatás. Használt ingatlan vásárlásánál, vagy meglévő bővítésénél egy vagy két gyermek vállalását fogadják el. Egy gyermeknél a határidő 4 év, két gyermek esetén 8 év. Ugyanakkor a jogszabály foglalkozik a vállaláson felüli gyermekszámmal is. Ha valaki lakáscélú hitelt vesz fel, és később a vállalásán túl születik gyermeke, jogot szerez további 400 ezer forintnyi támogatásra, azzal a feltétellel, hogy az így kibővült CSOK összege sem haladja meg a lakás bekerülési költségét.

Követelmények és korlátozások

A vásárlás vagy bővítés után vállalni kell, hogy a támogatást elnyerő családok és a vissza nem fizetendő összeg megítélésénél figyelembe vett gyermekek 10 évig, vagy a támogatás megítélésekor figyelembe vett gyermekek nagykorúvá válásáig az ingatlanban lakjanak.

Tíz éves tilalom vonatkozik a jelzálog bejegyzésekre és az eladásra is. Az állam pedig, mint támogató, saját jelzálogot jegyez be az ingatlanra erre a tíz éves időszakra. Amíg a jelzálog él, biztosítást kell kötni, amelynek elvárt tartalmáról a támogatási szerződés aláírásakor tájékoztatják a CSOK-ban részesülőket. Nem vehetünk továbbá ingatlant rokontól, sem olyan vállalkozástól, amelyben tulajdonosok vagyunk. Az is fontos tudnivaló, hogy az adásvételi szerződés aláírásának napjától számítva 120 nap áll rendelkezésre a CSOK igényélésére. Aki a 121. napon indul támogatásért, az elkésett. Bővítés esetén azt kell tudni, hogy számlával kell igazolni a bekerülési költség 70 százalékát. Vásárláskor a vételárnak legfeljebb 10 százaléka fizethető készpénzben, a többit átutalással kell rendezni. Viszont a teljes bekerülési költségnek legfeljebb 50 százalékát teheti ki az otthonteremtési kedvezmény összege. Vagyis mindenképpen szükség van önerőre. Lényeges azonban, hogy csak olyan vállalkozás állíthatja ki a számlát, amelynek ezt a jogát az adóhatóság is elismeri. Fontos korlátozás, hogy a használt ingatlan vásárlásához felhasznált csereingatlan, illetve a megvásárolt, bővítendő ingatlan kivételével más lakóingatlanban a CSOK támogatott magánszemélyek nem lehetnek 50 százaléknál nagyobb arányban tulajdonosok.

Mikor kell visszafizetni?

Léteznek olyan helyzetek, amikor az állam visszakövetelheti a pénzt. Ilyen, amikor – sértve a támogatási szerződést -, eladja vagy lebontja valaki az ingatlant, ha a támogatásnál figyelembe vett gyermek elköltözik a lakásból, ha harmadik személy tulajdonjogot vagy haszonélvezeti jogot kap, illetve, ha nem lakáscélra használják az ingatlant a támogatottak. Ilyen esetekben a polgári törvénykönyv szerinti késedelmi kamattal növelve vissza kell fizetni a támogatást.

Bizonyos esetekben, ha a tulajdonviszonyokat nem a szerződésben kikötött módon intézik, válás vagy a párkapcsolat felbomlása is hasonló következményekkel jár. És természetesen vissza kell fizetni a CSOK-ot, ha a fentebb írt határidőn belül nem sikerül teljesíteni a gyermekszámra tett vállalást.

Az igénylés

Nagyon fontos, hogy akárki is igényel CSOK-ot, az azt megítélő bank köteles teljes körűen és érthetően tájékoztatni a részletekről, feltételekről és jogokról. Ahogy az is a bank feladata, hogy ha csak hitellel együtt tudja az adott ügyfél megvásárolni a támogatott új otthont, akkor saját hatáskörben hitelképességi vizsgálatot végezzen. Vagyis aki a néhány éve a jegybank által meghatározott hitelképességi feltételeknek nem felel meg, az a kamattámogatással járó hitelre sem lesz jogosult. A jogosultság elbírálásáért a bank a CSOK összegének másfél százalékát, de legfeljebb 30 ezer forintot kérhet. A hitelfelvételről és a családi otthonteremtési kedvezmény igényléséről mindenki a kereskedelmi bankoknál érdeklődhet.

 

ÚJ INGATLANOK CSOK RENDELETE

A CSOK, bár mindenki a 10 plusz 10 milliós összeget jegyezte meg leginkább, többféle támogatással társulhat. Sokak számára valószínűleg mégis a legvonzóbb elem a vissza nem térítendő állami támogatás, vagyis maga a családi otthonteremtési kedvezmény.

Vissza nem térítendő támogatás

A CSOK összegét igénylő jogosultak úgy kapnak pénzt ingatlanvásárláshoz, hogy azt a szabályok betartása esetén nem kell visszafizetniük. A támogatást igényelhetik 40 évnél fiatalabb egyedülállók, házaspárok és élettársak. A párkapcsolatok estén legalább az egyik félnek fiatalabbnak kell lennie 40 évnél. A támogatás gyermekszám alapján jár. Ám ez lehet a közös, előző kapcsolatból született saját, de közösen nevelt, vagy örökbefogadott gyermekek száma alapján is, amennyiben ezek a gyermekek az igénylővel közös háztartásban élnek, és nem töltötték be a 20. életévüket.

A kedvezmény összege – mint az már ismert:

  • egy gyermek esetén 600 ezer forint,
  • két gyermek esetén 2 millió 600 ezer forint,
  • három vagy több gyermek esetén pedig 10 millió forint.

Ki igényelheti?

A felsorolt és nyilvánvaló célcsoporton kívül van még néhány megkötés. Ugyan bizonyos feltételek mellett külföldiek is igényelhetik a CSOK-ot, az alapvetően magyar állampolgároknak jár. Fontos még a büntetlen előélet, amelyet erkölcsi bizonyítvánnyal kell igazolni. Emellett az igénylőknek – házastársak esetén legalább az egyiküknek – társadalombiztosítási jogviszonnyal kell rendelkezniük két évre visszamenőleg. És nem lehet az adóhatóságnál nyilvántartott köztartozásuk, illetve nem lehetnek közfoglalkoztatottak.

Kizáró ok lehet, ha valaki az igénylést megelőző öt évben már vett igénybe lakáscélú állami támogatást, vagy támogatott hitelt, és annak szabályait megsértette, ami miatt vissza kellett fizetnie a támogatást.

Ismert tény már, hogy a még meg nem született gyermekek száma alapján is igényelhető a kedvezményes támogatás. Ez gyermektelen fiatal házaspár esetén három, egygyermekesek esetén két, kétgyermekesek esetén három jövőbeni gyermek vállalását teszi szükségessé. Az első vállalt gyermek megszületésére 4 év a határidő, a másodikéra 8 év. Aki három gyermeket vállal, annak 10 év alatt kell az utódnemzésről vagy örökbefogadásról gondoskodnia.

Mire költhető a CSOK?

Mivel jelenleg az új ingatlanokra vonatkozó szabályokról beszélünk, ezért a teljes összegű támogatás új ingatlan bekerülési költségére vagy vételárának kifizetésére fordítható. A rendelet szerint ilyennek számít minden 2008. július 1-je után építési engedélyt kapott új ingatlan, vagy az azóta használatbavételi engedélyt kapott olyan lakóingatlan, amelyet vállalkozó épített kifejezetten értékesítési céllal. A telek árának kiegyenlítésére tehát a támogatás nem használható fel.

Az új lakás (ingatlan) fogalmát a jogszabály úgy határozza meg, hogy az alapozási munkáktól kezdődően teljes egészében újonnan épített, lakhatási feltételeknek megfelelő, ingatlan-nyilvántartásba vett lakóingatlan, amely rendelkezik legalább egy 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával, önálló, főzést lehetővé tévő lakótérrel, fürdőszobával és WC-vel. Feltétel még a közművesített villamosenergia-ellátás, szennyvízelvezetés vagy egyedi szennyvíztároló, és ivóvíz, vagy annak megfelelő minőségű kút. Nem számít új lakásnak viszont a tetőtér beépítés, ha az újonnan létrejövő ingatlan nem közelíthető meg önállóan, saját lépcsőn.

Vannak méretbeli megkötések is. A CSOK ugyanis csak akkor jár, ha az ingatlan hasznos alapterülete egy gyermek esetén eléri a 40 négyzetmétert, két gyermeknél az 50 négyzetmétert, három gyermeknél pedig a 60 négyzetmétert. Ha családi ház építéséről, vagy új ház vásárlásáról van szó, a minimum 70 négyzetméter lehet, két gyermeknél már 80, háromnál pedig 90 négyzetméter a legkisebb hasznos alapterület.

Követelmények és korlátozások

Nem elég csak megvásárolni vagy megépíteni az új lakást (ingatlant). Vállalni kell azt is, hogy a támogatást elnyerő családok és a vissza nem fizetendő összeg megítélésénél figyelembe vett gyermekek 10 évig a lakásban lakjanak.

Tíz éves tilalom vonatkozik a jelzálog bejegyzésekre és az eladásra is. Az állam pedig, mint támogató saját jelzálogot jegyez be az ingatlanra erre a tíz éves időszakra. Amíg a jelzálog él, az ingatlanra biztosítást kell kötni, amelynek elvárt tartalmáról a támogatási szerződés aláírásakor tájékoztatnak. Nem vehetünk továbbá ingatlant rokontól, sem olyan vállalkozástól, amelyben tulajdonosok vagyunk. Ingatlanvásárlás esetén az adásvételi szerződés aláírásának napjától számítva120 nap áll rendelkezésre a CSOK igényélésére. Építkezés esetén ez a határidő a használatbavételi engedély kiadásától indul. Ha az új, egyszerűsített bejelentés alapján építkezünk, az épület felépülte a 120 nap induló időpontja. Építkezésnél még egy fontos feltétel van. A teljes bekerülési költség, vagy ha még nincs kész az ingatlan, akkor az időarányos költség 70 százalékát saját névre szóló számlákkal kell igazolni. Lényeges azonban, hogy csak olyan vállalkozás állíthatja ki a számlát, amelynek ezt a jogát az adóhatóság is elismeri.

Mikor kell visszafizetni?

Léteznek helyzetek, amikor az állam visszakövetelheti a pénzt. Ilyen helyzet, amikor – sértve a támogatási szerződést -, eladja vagy lebontja valaki az ingatlant, ha a támogatásnál figyelembe vett gyermek elköltözik a lakásból, ha harmadik személy tulajdonjogot vagy haszonélvezeti jogot kap, illetve, ha nem lakáscélra használják az ingatlant a támogatottak. Ilyen esetekben a polgári törvénykönyv szerinti késedelmi kamattal növelve vissza kell fizetni a támogatást.

Bizonyos esetekben, ha a tulajdonviszonyokat nem a szerződésben kikötött módon intézik, válás vagy a párkapcsolat felbomlása is hasonló következményekkel jár. És természetesen vissza kell fizetni a CSOK-ot, ha a fentebb írt határidőn belül nem sikerül teljesíteni a gyermekszámra tett vállalást.

További fontos részletek

Bár nem a CSOK része, de a kormányrendelet szabályozza a három vagy több gyermekesek által igényelhető támogatás mellé adható, legfeljebb 10 millió forintos hitelig igénybe vehető kamattámogatást.

Ennek a támogatásnak a mértéke 3 százalék. Vagyis három százalékkal kisebb kamattal veheti fel minden jogosult a legfeljebb 10 milliós lakáshitelt, mint amennyiért az igénylés helyén nyújtott piaci ügyleti kamattal lehetséges lenne. Az ilyen támogatott kamatozású hitelek maximális futamideje 25 év. Ez a támogatás azonban nem jár lakáselőtakarékossági szerződés alapján folyósított hitel esetén, meglévő hitel törlesztésére felvett kölcsönhöz, és lejárt tőketartozás esetén sem.

Nagyon fontos, hogy akárki is igényel CSOK-ot vagy a mellé járó kamattámogatást, az azt megítélő bank köteles teljes körűen és érthetően tájékoztatni a részletekről, feltételekről és jogokról. Ahogy az is a bank feladata, hogy ha csak hitellel együtt tudja az adott ügyfél megvásárolni a támogatott új otthont, akkor saját hatáskörben hitelképességi vizsgálatot végezzen. Vagyis aki a néhány éve a jegybank által meghatározott hitelképességi feltételeknek nem felel meg, az a kamattámogatással járó hitelre sem lesz jogosult.

(adatok és információk: kormányzati weboldal)

****

2016. január 1.

2016. január 1-jétől a korábban bevezetett CSOK (Családok Otthonteremtési Kedvezménye) még kedvezőbb feltételekkel igényelhető: az új lakást építő vagy vásárló két- vagy többgyermekes családok esetében jelentősen emelkedik a támogatás mértéke, valamint a támogatási rendszer is egyszerűbbé, áttekinthetőbbé válik.

A legfontosabb, a feltételrendszer egészét érintő változások a következők:

  • A lakóingatlanok energiahatékonysági szintjét a jövőben nem kell figyelembe venni a kedvezmény összegének megállapításánál (az alapösszegre rakódó 10, 20, illetve 30%-os energetikai bónuszok megszűnnek). Ezzel a rendszer jelentősen egyszerűsödik.
  • Eltörlésre kerül a támogatható ingatlanokra előírt 160 m2-es felső mérethatár, tehát az ennél nagyobb hasznos alapterületű ingatlanokra is igényelhető lesz a CSOK.
  • Külföldön szerzett biztosítási jogviszony is beleszámít az előírt fél éves biztosítási időszakba, ami elősegítheti azt, hogy a határon túl munkát vállaló fiatalok hazatérve le tudjanak telepedni.
  • Az előre (a jövőre nézve) vállalt gyermekek esetében elegendő lesz, ha csak az egyik szülő 40 év alatti (jelenleg mindkét szülő esetében fenn kell állnia e feltételnek).
  • A nem felsőoktatási intézménybe járó gyermekeket 16 év helyett már 20 éves korukig figyelembe lehet venni az igénylésnél.
  • használt lakóingatlanok vásárlása vagy bővítése esetén járó CSOK alapösszege 10%-kal emelkedik, így egy gyermek után (az ingatlan méretétől függően) 550.000 – 600.000 Ft, két gyermek után 880.000 – 1.430.000 Ft, három gyermek után 1.320.000 – 2.200.000 Ft, négy vagy több gyermek után 1.760.000 – 2.750.000 Ft jár majd (vagyis gyermekszám és ingatlanméret alapján a családok 90%-a 50.000 – 250.000 Ft-tal magasabb összeget kaphat).
  • Az újonnan épített vagy vásárolt lakóingatlanok esetében a fentiek mellett a következő változások várhatók:

– A kedvezmény összegének meghatározásánál (az energiahatékonysági szint mellett) a lakóingatlan méretét sem kell figyelembe venni, kizárólag a gyermekszámot.

– Az egy négyzetméterre számított 300.000 / 350.000 Ft-os felső vételár korlátozás eltörlésre kerül, így nem lesz limitálva a megvásárolható ingatlan értéke.

– Az egy- és kétgyermekes (vagy ennyi gyermeket vállaló) családok esetében a támogatható legkisebb ingatlanméretre vonatkozó (40, ill. 50 m2-es) korlátozás szintén eltörlésre kerül, tehát ennél kisebb hasznos alapterületű ingatlanra is igényelni lehet majd a CSOK-ot.

– A kedvezmény összegének meghatározásánál (az energiahatékonysági szint mellett) a lakóingatlan méretét sem kell figyelembe venni, kizárólag a gyermekszámot.

– Az egy négyzetméterre számított 300.000 / 350.000 Ft-os felső vételár korlátozás eltörlésre kerül, így nem lesz limitálva a megvásárolható ingatlan értéke.

– Az egy- és kétgyermekes (vagy ennyi gyermeket vállaló) családok esetében a támogatható legkisebb ingatlanméretre vonatkozó (40, ill. 50 m2-es) korlátozás szintén eltörlésre kerül, tehát ennél kisebb hasznos alapterületű ingatlanra is igényelni lehet majd a CSOK-ot.

Az új lakóingatlant építő vagy vásárló családok közül azoknál, akik jelenleg három vagy több gyermeket nevelnek, illetve a jövőben (a meglévő gyermekeket is figyelembe véve) legalább három gyermek felnevelését vállalják, a „normál” szabályokhoz képest az alábbi többlet kedvezmények vehetők figyelembe:

  • Az eddigi legfeljebb két gyermek helyett akár legfeljebb három gyermeket is lehet majd előre vállalni, melynek határideje 10 év lesz. (A 10 éves határidő akkor is irányadó, ha a meglévők mellé csak egy vagy két gyermeket vállalnak, de ezzel a gyermekek létszáma eléri a legalább három főt.)
  • Azokat a gyermekeket is figyelembe lehet venni a kedvezmény összegének megállapításánál (beleszámítanak a gyermekszámba), akik után korábban már igénybevett CSOK-ot (ill. a korábbi lakásépítési támogatást vagy „szocpol”-t) a család, azzal, hogy a korábban kapott támogatás összegét a 10 millió Ft-os kedvezményből le kell vonni. (Legfeljebb két meglévő vagy vállalt gyermek esetében ezzel szemben azok a gyermekek, akik után már előzőleg felvettek vissza nem térítendő támogatást, nem vehetők figyelembe.)
  • A jelenlegi 60, ill. 70 m2-es alsó méretkorlát lakás esetében egységesen 60 m2-ben, családi ház esetében 90 m2-ben lesz meghatározva.
  • Nem feltétel, hogy az igénylőnek vagy családtagjainak ne legyen meglévő lakástulajdona vagy haszonélvezeti, használati joga a kedvezmény igénylésekor.
  • Az érintett háromgyermekes családok az általuk felvett lakáscélú kölcsönhöz kedvezményes állami kamattámogatást is igényelhetnek, melynek révén az általuk fizetendő kamat mértéke nem haladhatja meg a 3%-ot. A kamattámogatás maximális időtartama 25 év, és legfeljebb 10 millió Ft kölcsönösszegig igényelhető.

A CSOK bővítésével egyidejűleg ugyanakkor – a visszaélések kiszűrése érdekében – több plusz feltétel, biztosíték is beépítésre kerül a rendszerbe. Így a CSOK igényléséhez szükséges lesz:

– a büntetlen előélet (vagyon elleni bűncselekmények tekintetében);

– annak igazolása, hogy az igénylőt az elmúlt 5 évben nem kötelezték jogosulatlanul igénybevett CSOK vagy „szocpol kedvezmény” visszafizetésére.

Ezen túlmenően a három- vagy többgyermekes, új ingatlant építő vagy vásárló családoknál az alábbi többletfeltételek is előírásra kerülnek:

– az igénylő a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) nincs nyilvántartva (nincs a mindenkori minimálbér egyhavi összegét meghaladó, több mint 90 napja lejárt hiteltartozása);

– az igénylést megelőzően – a „normál” esetben előírt 180 nap helyett – legalább 2 évig folyamatosan biztosított volt, ezen belül pedig minimum az igénylést közvetlenül megelőző 180 napban keresőtevékenységet is végzett (melybe nem számít bele a közfoglalkoztatás);

– amennyiben a felvett CSOK összegét vissza kell fizetni, a késedelmi kamat mértéke ez esetben a Ptk. szerinti normál kamat ötszöröse.

(csalad.hu)

Kapcsolatfelvétel

Acropolis Ingatlanközvetítő Értékbecslő Iroda

Kecskemét, Széchenyi tér 14.

Tel.: +3676482449, +36304458782, +36302551366

Irodánk nyitvatartása

Hétfő - Péntek: 9.00 - 18.00h
Szombat: 9:00 - 12:00h

Egyéb esetekben rugalmasan, időpont egyeztetésével állunk eladó és vevő ügyfeleink rendelkezésére.

© A weboldalt üzemelteti az Ingatlan-nyilvántartó.hu - szoftver ingatlanirodáknak
Eladnám ingatlanomat