A Dellő utca története

Kecskeméten a XIX. században még utcanevek híján meglehetősen nehézkesen lehetett egy-egy helyet azonosítani: „A Budai nagyuttzától a Sétatér felső vége felé keresztül vezető uttza."

Az ilyesfajta nehézkes magyarázgatás is közrejátszhatott abban, hogy 1848. július 5-én a város közgyűlése létrehozott egy nyolctagú Szépítési Bizottmányt azzal a céllal, hogy az dolgozzon ki egy hosszabb távra érvényes szabályozási tervet, de a forradalmi események miatt erre nem kerülhetett sor. Az első hivatalos utcanevek az 1850. március 12-én tartott tanácsülés alkalmával születtek meg. 

(forrás: Erdélyi Erzsébet: Névélettani vizsgálatok Kecskemét közterületi neveinek köréből 1850-1945)

Utcanévtörténeti sorozatunkban időről időre egy-egy kecskeméti utca nevének érdekes történeti hátteréről írunk.

Dellő utca – Déllő uttza

A mai Kecskemét területének a XI. századtól volt állandó lakossága, a 200-300 főből és 30-40 kunyhóból álló falucskát ÉNy-DK irányban patak szelte ketté. A kis település lakói a patakot zsilippel halastóvá duzzasztották, hogy az áthaladó utak delelőhelyeként az állatokat itt pihentethessék - itathassák. Innen a tó neve: Déllő később Dellő tó. Az 1241-es tatárjárás idején a falu elpusztult, s a patak mocsárrá változtatta települést. A veszély elmúltával visszatérő lakosok a mai városközpont területén építették fel új településüket. A lakosságszám és terület az évszázadok során gyors ütemben növekedett, a tó pedig egyre inkább akadályozta a fejlődést. A XIX. század első harmadában már parázs viták tárgyává vált, amelyre Gyenes Mihály, a város jeles mérnöke tett pontot 1834-ben. A területet lecsapolták, feltöltötték és a helyén 1837-ben ligetet alakítottak ki. Az 1880-as belvíz után padokkal, közvilágítással építették újjá a másfél hektáros területet és lett a kikapcsolódásra vágyó polgárok kedvelt helyévé, közepén cukrászdával és zenekari kioszkkal. 

A tó legendája
„A Déllő-tóról egykor legenda élt a kecskeméti nép ajkán. A helyiek szerint a lázadó főúr, Ajtony ellen hadba induló Szent István király serege a Déllő-tó mellékén ütötte föl pihenő táborát. A nyugalomra vágyó harcosokat azonban légnyi kiéhezett szúnyog támadta meg. Egy darabig csak csapkodták a vérre szomjazó apró, szárnyas ellenséget, de végül kezdték elveszíteni türelmüket. - Uram – kérték királyukat -, vígy bennünket igazi csatába, hadd harcoljunk érted, ahogy vitézekhez illik, de ments meg bennünket ezektől a zümmögő vérszopóktól. A király nyugalomra intette embereit és visszahúzódott sátrába imádkozni. Hamarosan csoda történt: hatalmas forgószél kerekedett és egy fuvallatra elsöpörte a szúnyogokat”.

(forrás: Karácsonyi Gábor – kecskemeten.hu)