Biztonságosabb, átláthatóbb, gyorsabb, automatikus döntési folyamatokat is lehetővé tevő rendszer jön létre, amely az ország versenyképességében is mérhető eredményt hoz. Ezzel a lépéssel folytatódik a közigazgatási folyamatok elektronizációja, amelynek következtében csökken a földhivatali eljárások átfutási ideje és költségszintje, nő a jogbiztonság.
Az ingatlan-nyilvántartás rendszere Mária Terézia korában épült ki, az egész országra kiterjedő kateszteri felmérést 1764-ben rendelte el. Majd 1885-ben az úgynevezett telekkönyvek létrehozására rendeletbe foglalták a tulajdonjogok nyilvántartását és a hitelfedezetre vonatkozó jogok nyilvántartását. A célja a magántulajdon védelme és az ingatlanok adatainak nyilvántartása volt hitelezési fedezetként. A telekkönyvekbe átvezetett adatok bizonyították tehát a magántulajdonban levő földek tulajdonjogait és használatát. Kiállta az idők próbáját, de megújításra szorul: a tulajdoni lapokat is kezelő papír alapú rendszert ezért kérelem alapú rendszer váltja fel. Az új ingatlan-nyilvántartási rendszert más adatbázisokkal is össze kell kapcsolni, például a lakcímnyilvántartással vagy a népesség-nyilvántartással.
A idén kezdődött fejlesztés várhatóan 2021 végéig fejeződik be. Az új rendszer 2022 őszén indulhat el a tesztidőszakot követően. Az E-ingatlan-nyilvántartás projekt 13,028 milliárd forintból gazdálkodhat, melyet 100 százalékban vissza nem térítendő támogatásként az Európai Unió Európai Szociális Alapja és Magyarország költségvetése a Széchenyi 2020 keretében társfinanszírozásban biztosít.
A Lechner Tudásközpont az ingatlan- és földügy fejlesztése érdekében konzorciumvezetőként kötött támogatási szerződést a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Operatív Program Az adminisztratív terhek csökkentése című pályázati felhívására az elektronikus ingatlan-nyilvántartás projektre. A projektben kialakítanak földügyi igazgatási eljárásokat, valamint munkafolyamatokat és adatszolgáltatásokat elektronikusan támogató informatikai rendszert. A fejlesztés további eredményeként a Tudásközpont által vezetett konzorcium egységesíti a közhiteles ingatlan-nyilvántartás és a központi ingatlan-nyilvántartás kezelését.
A jelenlegi földhivatali portált itt érhetik el. Még mindig nincs a köztudatban, hogy természetes személyek számára évente két alkalommal díjmentes az elektronikus dokumentumként szolgáltatott nem hiteles tulajdonilap-másolat lekérdezése. A szolgáltatás a Földhivatal Online rendszeren keresztül vehető igénybe Ügyfélkapus bejelentkezéssel.
Acropolis Ingatlanközvetítő Értékbecslő Iroda
Kecskemét, Széchenyi tér 14.
Tel.: +3676482449, +36304458782, +36302551366
E-mail: info@acropolisingatlan.hu
Irodánk nyitvatartása
Hétfő - Péntek: 9.00 - 18.00h
Szombat: 9:00 - 12:00h
Egyéb esetekben rugalmasan, időpont egyeztetésével állunk eladó és vevő ügyfeleink rendelkezésére.