Kedvezően érinti a közjegyzői díjrendelet módosítása a lakásvásárlókat, a nagycsaládosokat, a fiatalokat és az időseket. Július 01-től – egyes eljárásokért – a korábbinál kevesebbet, a szokásos közjegyzői munkadíj felét vagy harminc százalékát kell megfizetniük. Nézzük pontosabban, melyek ezek az ügytípusok:
→ Az új módosítás alapján a legfontosabb változás, hogy a közjegyzői okirat szokásos munkadíjának mindössze 30 %-át kell fizetnie azoknak, akik július 1-jét követően lakáscélú jelzáloghitelhez a bank által megkövetelt egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot tesznek. Jelenleg a kedvezmény mértéke ötven százalék. A kedvezmény érvényesítéséhez a közjegyző rendelkezésére kell bocsátani az okirat írásbeli tervezetét szerkeszthető formában – ezt tipikusan a hitelintézet készíti –, és fontos, hogy a közjegyzőnek ne kelljen benne érdemi tartalmi változtatást végeznie.
→ A lakáshitelekhez kapcsolódó közjegyzői díjak további csökkentéséért a bankok is sokat tehetnek: minél rövidebbre fogja a hitelintézet a kötelezettségvállaló nyilatkozat tervezetének szövegét, annál kedvezőbb lesz az eljárás díja. Alacsonyabb lesz a közjegyzői díj abban az esetben is, ha a hitelintézet elektronikusan is elfogadja a közjegyzői okirat hiteles kiadványát, valamint ha az okiratot a közjegyző irodájában írják alá.
Ha a lakáshitel-szerződéshez kapcsolódó okirat a közjegyző irodájában készül el, annak díja húszezer forinttal kedvezőbb lesz.
→ A júliustól hatályos díjrendelet szerint továbbra is az új lakások építéséhez és vásárlásához igénybe vehető, államilag támogatott lakáscélú hiteleknél – például a CSOK-hoz kapcsolódó lakáshitel esetén – lesz a legkedvezőbb a közjegyző díja. Az ilyen hitelszerződésekhez kapcsolódó közjegyzői okirat díja a szokásos harminc százalékát sem éri el.
→ Az ingatlan-adásvételi szerződésekhez kapcsolódóan is több új kedvezményt sorol fel a május végi rendeletmódosítás:
▪ ha a nagycsaládosok közjegyzővel készíttetik az adásvételi szerződést, akkor a szokásos munkadíj háromnegyedét kell csak fizetniük;
▪ az első lakásukat vásárló 35 év alatti fiataloknak pedig csupán a szerződés elkészítéséért járó munkadíj felét kell megtéríteniük a jövőben – feltéve, hogy a lakás értéke nem haladja meg az illetéktörvény szerinti értéket.
A közjegyző előtt kötött adásvételi szerződés egyik legfontosabb előnye, hogy védelmet nyújt arra az esetre, ha az egyik fél nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségét – például az eladó nem költözik ki határidőre, vagy a vevő nem fizet időben. A másik félnek ilyenkor nem kell bírósághoz fordulnia és hosszú éveken keresztül pereskednie az igazáért, mert a közjegyzői okirat alapján közvetlenül indíthat végrehajtást a vételár kifizetésére, vagy az ingatlan kiürítésére.
Az új rendelet egységes keretbe foglalja a közjegyzői díjak kiszabásának módját és mértékét, így biztosítja, hogy azonos közjegyzői szolgáltatás igénybevételéért az ügyfeleknek minden irodában ugyanannyit kelljen fizetni.
[hirado.hu]
2019-06-17
Acropolis Ingatlanközvetítő Értékbecslő Iroda
Kecskemét, Széchenyi tér 14.
Tel.: +3676482449, +36304458782, +36302551366
E-mail: info@acropolisingatlan.hu
Irodánk nyitvatartása
Hétfő - Péntek: 9.00 - 18.00h
Szombat: 9:00 - 12:00h
Egyéb esetekben rugalmasan, időpont egyeztetésével állunk eladó és vevő ügyfeleink rendelkezésére.